Scolitantides schiffermuelleri (=vicrama)

A Kárpát-medencétől Kazahsztánig, a Bal­kán-félszigeten és Kis-Ázsián keresztül a levantei térségig fordul elő. Nyugat-Európá­ban ikerfaja, a S. baton fordul elő. A S. vicrama a Himalája nyugati terüle­tein él. A Mediterráneumban számos rokona honos, például az 1975-ben le­írt S. sinaicus, amit eddig csak a Sínai-hegy oldalában levő Szent Katalin-kolostor környékéről ismerünk. Az elülső szárny felső szegélyének hossza 10-12 mm. A hím szárnyainak felszíne sápadt liláskék, szürkés árnyalattal és fekete szegéllyel, a sejtvégi folt markáns vonalával és szegélytéri fekete pöttyökkel. Rojtozata tar­ka. Fonákja szürkésfehér, a pöttyök nagyok és feketék, a hátulsó szárny sze­gélytéri narancssárga szalagja különálló foltokból áll. A nőstény szárnyainak felszíne barna, az elülső szárny töve és a hátulsó szárny szegélytere kék. A második nemzedék példányai nagyobbak, a kék szín valamivel világosabb, a szegélytér fekete szegélye valamivel szélesebb. A nőstények sötétebbek, a szárnyak felszínén a kék behintés redukálódott vagy hiányzik. Két nemzedéke repül áprilistól júniusig, majd júliustól augusztusig. Hegyvidéken csak egy nemzedéke van. Élőhelye: homokpuszta-rétek, dolomit-sziklagyepek, száraz legelők, hegyvidéken sziklás törmeléklejtők, sovány talajú és szikla­kibújásos oldalak. Csak ott fordul elő, ahol a hernyó tápnövénye (különböző kakukkfüvek - Thymus serpyllum és a Th. vulgaris) nagy területen található. Ezek a kakukkfűfajok egyben a lepkék fő nektárforrásai is. A tavaszi nem­zedék egyedszáma általában magas, a nyárié alacsonyabb. A lepkék keveset mozognak, kötődnek élőhelyükhöz. Általánosan elterjedt, és az egész faunaterületünkön megtalálható, csupán a Carpaticum magasabbanfekvő területein (Eucarpaticum, Transsylvanicum, Praemoesicum és Geticum) rit­kább, de számos helyen itt is tenyészik. A faunisztikai irodalom rendszeresen közölte adatait. Most is elterjedt és gyakori faj, a jó állapotban levő száraz rétek és legelők kiváló indikátora.