Scolitantides orion

Európa déli területén, a Kárpát-medencé­től dél felé a Balkán-félszigeten át Kis-Ázsiáig, keleti irányban pedig az Urálig honos faj. Az Altaj vidékén és attól keletre Japánig ikerfaja, a S. ornata váltja fel. Az elülső szárny felső szegélyének hossza 13-16 mm. A szár­nyak felszíne sötét liláskék, igen széles, fekete szegéllyel és kékesszürke fél­holdacskákkal. Az elülső szárnyon nagy sejtvégi folt látható, a hátulsó szárny szegélyterében pedig kék pikkelyekkel gyűrűzött, nagy, fekete pon­tok díszlenek. Rojtozata tarka. Fonákja fehér, a foltok nagyok és feketék, a gyűrűk beleolvadnak a fehér alapszínbe, a hátulsó szárny szegélyterében na­rancssárga szalag. A nőstény hasonló, de szárnyainak felszíne sötétebb, a kék tőtéri behintés redukálódott. A tavaszi nemzedék általában kisebb, a kék behintés világosabb, és a szegélytér is rajzoltabb. A nyári példányok sötétebbek, szár­nyuk szélesebb. Igen sok aberrációját írták le. A bánáti hegyekben élő egy­nemzedékes alakja nagy méretű, és szinte teljesen fekete. Lehet, hogy ez külön alfajt képvisel, amely Európa déli területeinek hegyvidékein honos. Két nemzedéke van évente,de ezeket nem lehet jól elkülöníte­ni. A lepkék már április végétől megjelennek, rajzásuk csúcspontja május kö­zepe, de egyes példányaival még júniusban is találkozhatunk. Újból gyakori júliusban, és egészen augusztus közepéig repül. Hegyvidéken egynemzedékes. Élőhelye: faunaterületünkön általánosan elterjedt, de inkább meszes talajú vidékeken gyakori. Így löszpuszta-gyepekben (pl. Fót: Somlyó hegy), vagy dolomitlejtő-sztyeppeken (Veszprém megye: Litér), vagy mészköves hegyvidéken sziklás legelőkön, sziklalejtőkön (Vágvölgye: Temetvény vagy Torockó: Székely-kő) helyenként tömeges. A populációk lokálisak, kötődnek a hernyó tápnövényéhez, ami homokon a bablevelű var­júháj (Sedum maximum) és a borsos varjúháj (Sedum acre), hegyvidéken in­kább a fehér varjúháj (Sedum album). A hernyók hangyagazdái nagy termetű Camponotus fajok, nálunk elsősorbana C. aethiops. Szőlővidékeken, szubmediterrán jellegű településeken (Pécs környéke, Bala­ton-felvidék), ahol a kőkerítéseket varjúhájjal futtatják be, a lepke lakott te­rületen is tenyészik. Igen helyhez kötött életmódú, tenyészhelyéről nem re­pül el, és többnyire a hernyó tápnövényének virágján, illetve kakukkfüvön (Thymus) szívogat. Az egész faunaterületünkön előfor­dul, de mindenütt lokális. Régebbi adatok szerint is gyakori. Ahol nagyobb sziklakertek, illetve kőfalak vannak, varjúháj ültetésével és a lepkék telepítésével a fajt könnyen honosíthatjuk.