Satyrium ilicis

Európa nyugati részétől a Balkán-félszigetet érintve Kis-Ázsiáig, majd délen Libanonig elterjedt faj. Az Ibériai-félszigeten testvérfajával, a S. esculival együtt fordul elő, míg a fonákján szinte teljesen rajzolatmentes S. mauretanica csak Afrika északnyugati hegyvidékén él. A hímelülső szárnya felső szegélyének hossza 15-17 mm, nincs illatfoltja. Mindkétszárny felszíne egyszínű feketésbarna. A nőstény elülső szárnyának külső terében kiterjedt, világosabb narancssárga folt látható, potrohvége világos, szőrpamacs nélküli. Mindkét ivar fonákja csokoládébarna, a hátulsó szárny fehér csíkja szaggatott, ívében követi a szárnyszegélyt, a foltocskák félkaréjúak, amelyektől a belső szöglet nagy foltja erőteljesen elkülönül. A szegély foltsora élénkvörös. A nőstények elülső szárnyának felszínén a narancssárga folt nagysága igen változékony. Olykor a folt színe aranysárga (f. aureonitens). Ritkán előfordulnak olyanhímek is, amelyek elülső szárnyán a nőstényéhez hasonló, de kisebb narancssárga folt van (f. cerri). Meleg, száraz bokorerdők, sziklás bozótosok, erdőspuszták jellegzetes farkincáslepkéje. A hímek a bokrok kihajló ágain üldögélnek, territóriumukat őrizve. Egy-egy hegytetőn több tucat példány is összegyűlhet. A nőstények inkább a koronaszintben mozognak. Az imágók előszeretettel táplálkoznak fagyalon (Ligustrum), kakukfüvön (Thymus) és földi bodzán (Sambucus ebulus). A nőstény terebélyesebb bokrokra, fákra petézik. A hernyó tápnövénye elsősorbana molyhos tölgy (Quercus pubescens), hegy­vidéken a kocsányos (Q. robur) és a kocsánytalan (Q. petraea) tölgy, míg délen (Bánát, Horvátország) a magyaltölgy (Q. ilex) is. Hernyója nem él cserfán, korábbi magyar elnevezése („cserfalepke") ezért helytelen. Molyhos-tölgyeseinkben mindenütt látható, sík- és dombvidéken helyenként nagyobb számban is előfordul (2007-ben például a Gyulavári-erdőben szinte tömeges volt - SUM,2007). Hegyvidéken lokális és kifejezetten ritka, csak az úgynevezett „meleg zugokban" (a vidék melegebb mikroklí­májú helyein) fordul elő. Szlovákia pannóniai részén is megtalálható, Er­délyben szórványos. Faunaterületünk egyik jellegzetes faja, az alcsalád (Theclinae) hazai képvi­selői közül talán ez a faj érdemelné a legtöbb figyelmet. Kolóniái rohamosan fogyatkoznak, ezért fontos lenne megismerni életmódját; a kárpát-medencei farkincáslepkék közül - élőhely-választás szempontjából - talán a legjobban specializálódott. Számos olyanterületről eltűnt az utóbbi években, ahol azelőtt gyakori volt. Ennek oka vagy az élőhelyek beépítése (pl. Budapest, Szentendre és Pécs környéke), vagy a faj számára kedvezőtlen erdészeti koncepció a területen (bokorerdő-ritkítás és feketefenyő-telepítés).