Satyrium acaciae

Általános elterjedése: Spanyolországtól kezdve egész Európán át Dél-Oroszországig és Kis-Ázsiáig. A levantei térségben a S. guichardi és a S. myrtale, Örményországban a S. abdominalis váltja fel. Ez utóbbival Kur­disztánban együttél. A Satyrium genusnak Észak-Amerikában is sok faja ho­nos, míg rokoncsoportja, a Strymon, az Újvilág trópusi vidékein képviselteti magát igen magas fajszámmal. A hím elülső szárnya felső szegélyének hossza 13-15 mm, nincs illatfoltja. Alapszíne felül egyszínű barna, farkincája rövid. Fonákja világosabb barna, a fehér harántvonal majdnem egyenletesen ívelt, a na­rancssárga szegélyfoltok csak a hátulsó szárnyon rajzolódnak ki. Nősténye hasonló, hátulsó szárnyán a „farkinca" fölött halovány narancsszínű folttal. Potrohának végét bársonyos, barna szőrzet fedi. A Kárpát-medence legki­sebb farkincás-lepkefaja. Nem különösebben változékony, csupán a nősté­nyek hátulsó szárnyának felszínén levő narancssárga foltok nagysága, száma és intenzitása változékonyabb. A fajt hazánkban a törzsalak képviseli, a ha­zai irodalomban" említett ssp. nostras a törzsalak szinonimja.Évente egy nemzedéke repül május végétől július közepéig.Jellegzetes élőhelyei a kökény- és galagonyabokros ­homokpusztai legelők, valamint tölgyesek szegélyei és tisztásai, ritkás karsztbokorerdők. Szívesen szívogatja kakukkfű (Thymus spp.), cickafark Achillea spp.), pipitér (Anthemis spp.) vagy bodza (Sambucus spp.) nektárját. A nőstény kökényre (Prunus spinosa) petézik, ami egyben a hernyó tápnövénye. Hernyója nem él sem akácia-féléken, sem akácon, korábbi magyar elnevezése („akáclepke") ezért helytelen.Sík- és dombvidékeken valamivel gyakoribb, középhegységben ritkább, magasabb régiókban pedig nem fordul elő. Egyébként kevéssé ismert faj. A keleti erdőssztyep-vidékek faunájának érdekes hazai képviselője. Ott, ahol a meleg, száraz helyek közelében nagyobb kökénybokrok állnak félárnyékban, biztosanelőfordul. A szabadban, tűző nap alatt álló bokrokra a nőstény nem petézik. Noha a faj nevével ellentétben nem él akáciaféléken, igen gyakran találkozhatunk vele olyanhomoki akácosokban, amelyek gyep- és cserjeszintje megőrzött valamit az eredeti tölgyes vegetációjából.