Polyommatus semiargus

Az Ibériai-félszigettől Mongóliáig szinte mindenütt megtalálható faj. Kis-Ázsiában rokonával, a P. antiochenusszal együtt repül, míg a Balkán-félszigeten ez utóbbit az endemikus P. helena váltja fel. Afrika északnyugati partvidékén a P. maroccana helyettesíti. Az elülső szárny felső szegélyének hossza 13-17 mm. A hím szárnyainak felszíne rideg tintakék, az elülső szárny sejtvégi vonala jól lát­ható. Az erek mindkét szárnyon feketék. Fonákja kissé barnás árnyalatú ga­lambszürke, a szárnyak tövére korlátozódó kék behintéssel. A szegélytér rajzolatmentes. A nőstény szárnyainak felszíne egyszínű barna, fonákja szürkésbarna. A hátulsó szárny fonákján, a szegélytér belső szögletében olykor látható egy nagyobb szürkés folt. Hegyvidéken a példá­nyok általában kisebbek (f. montana). Faunaterületünkön egy hosszú nemzedéke van,amely május elejétől július végéig repül, a legtöbb példánnyal június végén talál­kozhatunk; hegyvidéken július-augusztusban. Élőhelye: erdőirtások, nyiladékok és árokpartok jelleg­zetes boglárkalepkéje. Üde réteken mindenüttmegtalálható. A kifejezetten szá­raz területeket nem kedveli. A populációk egyedszáma viszonylag alacsony, tömegesen csak ritkán lép fel (viszont a P. semiargus élőhelyén sokszor szá­mos rokonfaj - Plebejus sephirus, P. argus, Polyommatus admetus, P. coridon stb. - igen gyakori). A hímek mozgékonyak, territóriumot tartanak, de előfor­dul, hogy nagy területeket bekóborolnak. A nőstény keveset mozog, inkább magas füvek végén üldögél. A hernyó tápnövénye a réti nyúlszapuka (Anthyllis vulneraria) és a réti here (Trifolium pratense), a nőstény ezek virágjára és le­velére petézik. A hernyókat hangyák őrzik, az irodalom szerint Lasius fajok. Kárpát-medencei adatunk erre vonatkozólag nincs. A Polyommatus icarus, a Plebejus argus és az Aricia agestis mellett az egyik leggyakoribb sokboglárúlepke-faj faunaterületünkön. Kitű­nően jelzi a még viszonylag jó állapotban levő üde réteket és a lágyszárúak­ban gazdag másodlagos gyepeket.