Polyommatus icarus

A Kanári-szigetektől egész Eurázsián át a Szahalin szigetig elterjedt faj. A Libanoni-hegységben testvérfaja, a P. juno él. 1994-ben fedezték fel egy másik testvérfaját az Ibériai-félszigeten, amit P. abdon néven írtak le. Ázsia szívében, a félsivatagos hegyvidékeken számos rokona é1. Az elülső szárny felső szegélyének hossza 14-18 mm. A hím elülső szárnyán nincsenek illatszőrők, a felszín lila árnyalatú kék, a szegély fekete csíkja keskeny, a rojtozat hófehér. Fonákja világosszürke, egy-egy fekete pötty látható az elülső szárny sejtjében, illetve a tő közelében, a belső szegély mellett. A nőstény szárnyainak felszíne barna, a hátulsó szárnyon, és olykor az elülsőn is, narancssárga foltokkal a szegélytérben. Rojtozata barna. Gyakoriak a több-kevesebb tőtéri kék behintést mutató példányok. A fonák barna, a foltok nagyobbak, mint a hímen. A hímek meglehetősen egyöntetűek, ritkán a hátulsó szárny belső szegélye mentén fekete pötty díszlik. A nőstények között előfordulnak teljesen kék példányok is (f. caerulea). Április közepétől október végéig repül három, egy­másba folyó nemzedéke. Élőhelye: a legelterjedtebb boglárkalepke, életterét megtalálja nagyobb városi parkok gyepszőnyegében, vagy autópályák tölté­sein, legelőkön, réteken, kaszálókon. A száraz vagy kissé üde helyeket egyaránt kedveli, de lápréteken is előfordul. Magas egyedszámban találkoz­hatunk vele lucernásokban is. Legoptimálisabb élőhelyei a középmagas fűvel borított, de még nem teljesen záródott gyepek, ezért elsősorbanmegbolyga­tott területeken gyakori. A kopár, túllegeltetett vagy a magasfüves helyeken már ritka. A populációk rendszerint kis egyedszámúak, ennek oka valószí­nűleg az, hogy a sokpöttyös-boglárkák között ez a faj hajlamos leginkább a kóborlásra. Ezáltal távoli élőhelyeket is könnyen újrakolonizál. A hímek és a nőstények röpte egyaránt energikus, a hímek az élőhely lineáris tagolását követve nyílegyenesen mozognak, a határterületeken „őrjáratoznak" (rend­szerint a sövény vagy bozótos, illetve az út szegélye mentén). Ilyen helyeken telepszenek meg a nőstények. A lepkék nektárforrásként szinte minden virá­got meglátogatnak. A nőstény a hernyó tápnövényére petézik. Ez a Kárpát-medencében elsősorbana szarvaskerep (Lotus corniculatus), a komlós lu­cerna (Medicago lupulina), a takarmánylucerna (Medicago sativa) és a réti here (Trifolium pratense). A hernyó fogságban a legkülönbözőbb pillangó­sokon felnevelhető, még akác (Robinia pseudo-acacia) virágzatán is. Her­nyója mirmekofil, fő hangyagazdái a Lasius niger, a Formica rufa és egy még meghatározatlan Myrmica-faj. Régebben is gyakori volt, Kovács Lajoskereken száz lelőhelyi ada­tát közli. A faj szinte minden faunisztikai jegyzékben megtalálható. Jelen­leg is gyakori, a legközönségesebb nappali lepkék közé tartozik faunaterü­letünkön. A faj - az európai kontinensen tapasztalható - gyakoriságának oka minden bizonnyal az emberi tevékenység következtében állandóan megboly­gatott és változó területek számára kedvező viszonyaiban keresendő. Érde­kes módon Ázsia azon vidékein, ahol az ökoszisztémában még nem hagyott mély nyomokat az ember, a faj sokkal ritkább (pl. Mongólia, az Altaj és a Tien-san belső területei).