Polyommatus daphnis

Dél-Franciaországtól Európa déli részén át Iránig és Szíriáig elterjedt faj. Az Elburz-hegységben két testvérfaja, az esütkék P. ela­mita és a barna P. marcidus váltja fel. Az elülső szárny felső szegélyének hossza 17-18 mm. A hím szárnyának felszíne ragyogó kék, keskeny fekete szegéllyel, hátulsó szár­nyának belső szegélye csipkézett. Fonákja szürkésfehér, az elülső szárny sejtjében nincs pötty, a hátulsó szárny kissé sötétebb, nincsenek szegélytéri narancsszínű foltok. A nőstény szárnyainak felszíne mély árnyalatú csillogó kék, hátulsó szárnyszegélye a híménél jobbancsipkézett. A fekete szegély sokkal szélesebb, a belső szegélyterében feltűnő, szürkéskék foltok láthatók. A fonákja melegbarna. Nem változékony faj, csupán a nőstények szegély­téri rajzolata mutat bizonyos variabilitást. Franciaországban gyakori a barna színű nőstény (f. steeveni). A Kárpát-medence területén még nem találták, de például az Alpok egyes részein néhol a nőstények legnagyobb része ilyen. Rendszerint július közepétől szeptember közepéig re­pül egyetlen nemzedéke. Élőhelye: mészkövön, sziklás hegyoldalakon, szikár legelőkön, de szárazréteken és löszpusztákon is. A hímek sebesen repülve keresik a nőstényeket. A kolóniák egyedszáma magas. A nőstények a sok-pöttyösboglárkákra jellemzően keveset repülnek. A lepkék fő nektárforrásai különböző nyár végén nyíló lila virágok: bojtorján (Arctium), aszat (Cirsi­urn) és imola (Centaurea). A hernyó tápnövénye az ugyancsak lila virágú zászlós csüdfű (Astragalus onobrychis) és a rózsás virágú tarka koronafürt (Coronilla varia), de ezeken a lepkék nem táplálkoznak. A nőstények csak peterakás céljából látogatják az említett növényeket. Hernyója mirmekofil, fő hangyagazdája a még leíratlan Lasius faj és a Formica pratensis. Az egész faunaterületen elter­jedt, mészkővidékeken és löszpusztákon 100-1700 m tengerszint feletti magasságig, ha lokálisan is, de mindenütt megtalálható. Nem veszélyeztetett, de egyes kolóniái sérülékenyek. Így pél­dául Nagykovácsi északnyugati határában, a régi, fölhagyott „Cseresnyés" felparcellázása és a hétvégi telep kiépítése során az egyik legvirágzóbb Bu­dapest környéki kolónia élőhelyének nagy része semmisült meg a nyolcvanas években. Ez a jelenség nagyvárosok vagy terjeszkedő települések vonzáskör­zetében általános.