Nyugat-Európában még lokális, de keletebbre az egyik legelterjedtebb boglárkalepke, Szibérián át a Csendes-óceánig; Észak-Amerikában is megtalálható. Az Altajtól együttfordul elő rokonával a P. subsolanusszal, míg Ázsia sivatagos területein rokonai, a P. christophi és a P. planorum helyettesítik. Elülső szárnya széles, felső szegélyének hossza 14-16 mm, az első láb tibiáján nincs tüske. A szárnyak felszíne csillogó ibolyáskék, keskeny, fekete szegéllyel. A fonákja sárgásszürke, a rajzolati elemek aprók és elmosódottak. A hátulsó szárny szegélyterének pontsorában nagy, fémes pikkelyek díszlenek, a narancssárga foltsor belső fele domború. A nőstény barna, a szegélytéri narancssárga szalag gyakranmindkét szárnyon jól kirajzolódik. Fonákja olyan, mint a hímé. A nőstény felszínén olykor mindkét szárnyon teljes a szegélytéri narancssárga foltsor. Egyes területeken nem ritkák a kék szárnytükrű nőstények. Rengeteg földrajzi alfaját írták le, de ezek legtöbbje nem diagnosztizálható. Ilyen a hazai irodalombanemlített ssp. argyropeza és a ssp. euergetes, amelyek a törzsalakkal teljesen megegyeznek. Faunaterületünkön két nemzedéke van.Az első május elején kezd repülni, és június közepéig rajzik. A második július közepén jelenik meg, és még szeptember közepe táján is látni nőstényeit. Élőhelye: nem bolygatott, melegebb mikroklímájú száraz és üde réteken mindenütt előfordul, de a magasabb hegyvidékről hiányzik. A hímek territóriumot őriznek, a nőstények keveset repülnek. A populációk egyedsűrűsége igen magas. A hímek sokszor tömegesen szívogatnak a nedves földön. Mindkét ivar nektárforrásául különböző virágok szolgálnak, amelyek között körülbelül egyforma arányban találhatók lila, kék és sárga színűek." A nőstény a hernyó tápnövényére petézik, ami faunaterületünkön a tarka koronafürt (Coronilla varia) vagy az édeslevelű csüdfű (Astragalus glycyphyllos). A hernyók hangyákkal együtt élnek, megfigyeléseim szerint a leggyakoribb hangyagazda egy még leíratlan Lasius faj, továbbá a Myrmica scabrinodis.