Az óriás medvelepke [Pericallia matronula (Linneaus,1758)] eurázsiai elterjedésű állatfaj, amely bár szaggatott populációkban, de a palearktikus vidékeken Nyugat-Európától egészen Kelet-Ázsiáig sokfelé megtalálható. A faj Európa számos országából ismert, s mivel a hűvös és nedves mikroklímát kedveli, ezért leginkább 800 és 1100 méter közötti magasságban lévő, dús aljnövényzetű patakvölgyekben, hegyvidéki réteken, illetve ritkábban hegyoldalakon láthatjuk példányait, elsősorban éjjel, noha időnként nappal is aktív.

Az óriás medvelepke csak kivételesen, a számára legideálisabb biotópokban gyakori (például egyes romániai, osztrák, illetve svájci területeken), a legtöbb helyen azonban igen ritka és jellemzően csak egyesével, nagy szerencse mellett kerül a kutatók szeme elé. Magyarországon mindig is ritkának számított, példányai a Kőszegi-, valamint a Zempléni-hegységből voltak ismertek.

Az óriás medvelepke még ideális körülmények között is igen nehezen kutatható faj, elsősorban az alábbi tényezők miatt:

- hernyója kétéves fejlődési ciklusú, így egyedszáma a köztes években rendszerint az észlelési küszöb alatt marad (kivéve néhány különösen alkalmas élőhelyet);

- egyedszáma csak kivételesen magas, általában viszonyt egyesével és igen ritkán látható;

- élőhelyéhez ragaszkodik, egyedei nem kóborolnak, így a lámpázás helyének kiválasztásakor akár 10-20 méternyi eltérés is döntő fontosságú lehet;

- igen érzékeny a káros, emberi eredetű hatásokra, különösen a gépjárművek által kibocsátott szennyező anyagokra, valamint a túlzott mértékű erdészeti beavatkozásokra;

- csak a kifejezetten hűvös és párás körülmények ideálisak számára, így az éghajlatváltozással járó esetleges melegedés, valamint biotópjainak száradása (a folyamatos vízutánpótlás csökkenése) gyors ütemben szűkíti életterét;

- a faj legoptimálisabb élőhelyei gyűjtőfelszereléssel és gépjárművel rendszerint csak igen nehezen közelíthetőek meg.

A faj természetvédelmi státusza:

- Az óriás medvelepke a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 2. számú melléklete értelmébenvédett állatfaj. Eszmei értéke jelentős: 50.000 Ft.

- A Vörös Könyv (VARGA,1989) IUCN kategorizálása szerint aktuálisan veszélyeztetett faj.

- Jelenleg még nem áll rendelkezésre a Pericallia matronula hazai állományainak megőrzését szolgáló természetvédelmi akcióterv, ennek mielőbbi elkészítése indokolt!

Az imágó feje és tora sötétbarna, a gallér szegélyei pirosak, a válltakarók külső fele vajszínű, a tor középső barna sávját is piros vonalak határolják. Csápja feketésbarna. A potroh piros és széles, foltokra szakadozott fekete sávval, a hasi oldal sötétbarna, pirosan gyűrűzött. A hím fogókészüléke igen erősen kiáll. A lábak sötétbarnák, a combokon és a lábszárakon pirosas foltokkal. Az elülső szárny változó sötétségű csokoládébarna, gyakorta sötét szürkésbarna árnyalattal. Az elülső szegély mentén öt szabálytalan alakú, vajsárga folt található, melyek közül a csúcs felé eső utolsó folt igen kicsi és néha kétfelé szakad. A hátulsó szárny színe fénylő, mélyebb sárga, a sötét foltok kékes árnyalatúak és nagyok, a szegélyfolt-sor csaknem teljesen folytonos, rojtja sárga. A fonák világos sárgásbarna, némi vörhenyes behintéssel az elülső szegélyek mentén és a csúcstérben, az elülső szárny tőtere sötétszürkén fedett. A kifejlett hím egyedek szárnyainak fesztávolsága 75-80 mm, a nőstényeké 80-90 mm. A lepkék zömök megjelenésűek, repülésük – különösen a nőstényekén - nem kitartó.

A Pericallia matronula a palearktikus zónából ismert, eurázsiai lepkefaj, amely bár foltszerűen, de többé-kevésbé folyamatos elterjedéssel Nyugat-Európától egészen Kelet-Ázsiáig megtalálható (még Japánban is előfordul). A pericallia genusnak egyébként számos további képviselője ismert Dél-Szibériától a Közép-Amúr vidékén és Észak-Mongólián keresztül egészen Koreáig és Japánig. E nembe tartozó fajok jellemzően színesek, nagyok és igen attraktív megjelenésűek, mint például a következők (a teljesség igénye nélkül):

- Pericallia amurensis (Sheljuzhko,1926)

- Pericalliasachalinensis (Draudt,1931)

- Pericallia imperialis (Kollar 1844)

- Pericallia klapperichi (Daniel 1943)

- Pericallia ricini (Fabricius 1775)

- Pericalliagalactina (Hoeven,1840)

- Pericallia idriensis (Scopoli,1772)

- Pericallia aequata (Walker,1864)

- Pericallia agassizi (Spuler,1906)

- Pericallia albidior (Rothschild,1935)

- Pericallia bangaiensis (Niewenhs,1948)

A pericallia genusba jelenlegi ismereteink alapján hozzávetőlegesen 80 faj tartozik.

Az óriás medvelepke Európa számos országában elterjedt, noha jellemzően igen lokális és ritka. Legjelentősebb európai populációi a megfigyelések alapján Romániában (például: Vargyasi-szoros), illetve Ausztriában élnek, bár az utóbbi időben Svájcból és Olaszországból is jelentettek komolyabb egyedszámú populációkat.

A faj jelenlegi tudásunk szerint mindösszesen 20 európai országban honos az alábbiak szerint:

- Ausztria

- Csehország

- Észtország

- Finnország

- Franciaország

- Horvátország

- Lengyelország

- Lettország

- Litvánia

- Luxemburg

- Magyarország

- Moldova

- Németország

- Olaszország

- Románia

- Svájc

- Svédország

- Szlovákia

- Szlovénia

- Ukrajna

Az óriás medvelepke ismert kárpát-medencei elterjedése nagytájegységek szerint (irodalmi és kutatási adatok alapján):

Magyarország:

- Északi Középhegység (Aggteleki-karszt; Zempléni-hegység)

- Nyugati határszél (Kőszegi-hegység)

- Alpokalja

- Dél-nyugat Magyarország (Őrség)

Szlovákia:

- Gömör-Tornai-karszt (Szádelői-völgy)

Ausztria:

- Alpokalja (Hirschenstein)

Az óriás medvelepke magyarországi elterjedése:

A Pericallia matronula hazánkban hűvös mikroklímájú, magas páratartalmú hegyvidéki patakvölgyekben, illetve ritkábban réteken fordul elő. A megfigyelések szerint elsősorban olyan élőhelyeken található, ahol a patakvölgy némileg kiszélesedik, a víz esése lassul, és dús a lágyszárú vegetáció. Mivel a faj meglehetősen érzékeny a káros emberi behatásokra, ezért a bolygatott, illetve gépjárműforgalom által zavart helyekről hiányzik.

Abafi-Aigner Lajos 1907-ben megjelent faunamunkájában a következőképpen ír az óriás medvelepkéről: „Hazánk hegyes vidékein helyenkínt nem ritka június-júliusban”.

Vojnits András az alábbiak szerint jellemzi a faj elterjedését és gyakoriságát (Vojnits et al.,1991): „A Pelearktikum mérsékelt övezetében egészen Kelet-Ázsiáig elterjedt faj. Magyarországon igen ritka, csak a Kőszegi-hegységben és a Zempléni-hegységben gyűjtötték. Nálunk a nyár elején VI-ban rajzik, s mivel fejlődése 2 évig tart, egyedszáma kétévenként periodikusan ingadozik. A hím délelőtt és éjfél körül aktív, a nőstény nagyon nehézkesen repül.”

Frivaldszky Imre „Jellemző adatok Magyarország faunájához” című könyvében ekként ír a Pericallia matronuláról:

„Pleretes matronula Lin. (tisztes Tombak), mint olyan, melyet eddigelé hazánkban még csak a közeli kassa-eperjesi s a távolabbi bihari hegységben találhattam fel; ezen Közép-Európa térein csal szórványosan tenyészõ faj, most már kétségtelen honosa hazánknak is. "

A Fauna Regni Hungariae kötete (1898) a régi Nagy-Magyarország területéről a következő elterjedési adatokat sorolja fel: Pannónia - Nagyvárad, Kõszeg, Sopron, Felvidék: Rozsnyó, Gölnicbánya, Eperjes, Szádelõ, Perecseny, Erdély - Nagyág, Nagyszeben.

Amit tehát bizonyosan tudunk, hogy a faj a Kőszegi-, valamint a Zempléni-hegységben egykor bizonyosan előfordult. Legtöbb ma ismert adata valószínűleg a Kőszegi-hegységből származik, elsősorban Rézbányai László gyűjtéseiből, aki az ún. Stájerházak környékén fénycsapdát üzemeltetett, melynek anyagából 1964. június 30-án 13 példány, míg 1966. június 4-e és július 11-e között összesen 6 példány került elő. Kutatásait így jellemzi (Rézbányai,1974):

„Bár jelezték kőszegi és soproni előfordulását, bizonyítópéldányt eddig nem ismertünk, és a jelen században tudomásom szerint nem fogta itt senki. Abafi is csak általánosságban említi, hogy hazánk hegyes vidékein nem ritka. A Kárpátok egyes völgyeire talán érvényes is ez a megállapítás, bár a matronula sehol sem gyakori. Elterjedésére nézve euroszibériai faj, elsősorban a nyugatpalearktikum középső részén, valamint az Amur, és Ussuri vidékén fordul elő, de pl. Közép-Európa ÉNy-i részeiről már hiányzik, és ritkán repül 1000 m fölé, inkább középhegységi jellegű. Ökológiailag az altoherbosa komponenshez sorolható, lomberdei magaskórós és irátstársulásokban, bokros hegyoldalakon, ritkás, dús aljnövényzetű erdőkben fogható. Hernyója irodalmi adatok szerint nagyon polifág, tápnövényei pl. a Zelnicemeggy (Prunus padus), ükörbe lonc (Lonicera sylosteum), és a gyermekláncfű (Taraxacum officinale), de fűz, kőris, tölgy és mogyoró sarjhajtásokon is előfordul. Miután elképzelhető volt, hogy múltszázadi gyűjtőhelyei a mai országhatárokon kívül estek, Kovács sem vette fel faunakatalógusába (1953,1956). Első ismert hazai példányát így Török Ferenc (Budapest) fogta, 1962 júliusában, a telkibányai (Zempléni hg.) menedékház melletti lucfenyvesnél. Itteni előfordulása várható is volt, hiszen a hegység szlovákiai oldaláról e faj már régen ismeretes. A Stájerházaknál először 1964. VI. 30-án egy nőstény példánya repült a csapdába, melyet azután azonnal 12 hím példány követett és csak 1966-ban jelentkezett ismét egyenként 6 hím. Ez azért érdekes, mert a matronula hernyója két átteleléssel, két évig fejlődik, és úgy látszik ezért csak minden második évben gyakoribb. A Kőszegi-hg. Osztrák oldalán is fogták (pl. HAYEK, 58.VI.21., VII.5., Hirschenstein). Hazai előfordulásáról még csak annyit, hogy a Soproni-hg.-ben is valószínűnek tartom, valamint szóbeli közlése szerint JABLONKAY JÓZSEF is fogott a Bükkben egy matronulához hasonló hernyót, de nem tudta kinevelni, ami nyilvánvalóan nagyon nehéz is lehet. Természetesen ezt az adatot egyelőre nem rögzíthetjük, bár a faj bükki előfordulása sem kizárt.” 

A Zempléni-hegységből ehhez képest kevesebb adat áll rendelkezésre. Az általunk összegyűjtött információk az alábbiak.

1. Az óriás medvelepke első zempléni példányát minden bizonnyal Török Ferenc fogta az ’50-es években. Varga Zoltán elmondása alapján egy régi elbeszélés minderről a következőket említi:

„Élő (volt) gyűjtőink közül Rácz Gábor tudhat róla, hol és hogyan fogták a tudtommal egyetlen zempléni példányt, még az 50-es években. Annyit tudok egy régi elbeszélésből (még néhai Kovács Lajos idejéből), hogy állítólag Petromax lámpa fényére jött, és először egy nagy Arctia villica-nak nézték, ahogy röpködött a lámpa körül. A lelőhelye a Rácz G. által többször felkeresett "Magastér" volt, ez valóban Telkibánya fölött van. Térképen megtalálható, az egyik út onnan ereszkedik le a Gyertyánkúti-rétek felől Telkibányára.”

Ugyanerről az esetről Ronkay László a következőképpen ír:

„Török Feri Bácsi Kálló Imrével és Balogh Imrével a Potácsi-völgyben lámpáztak (maximlámpával), amikor egy "Arctia caja" jött a fényre és egyiküknek sem volt kedve megkergetni - a fakó hátsó szárny miatt jó kopottnak vélhették -, végül Feri Bácsi megfogta. De - a fáma szerint - nem törődött vele nagyon, csak reggel mutatta a többieknek, hogy milyen furcsa is az esti caja (lévén nem ismerte a matronula-t). Bezzeg ismerték a többiek, hüledeztek is annak rendje és módja szerint - de elkérni már nem merték. A példányt magam is láttam többször, egy közepes méretű és egészen szép színezetű hím állat volt; sajnos, azt nem tudom, most hol lehet.”

2. Gyulai Péter magángyűjteményében ugyancsak található egy példány „Telkibánya – 1964. június 14.” megjelöléssel. A cédulát jellegzetes kézírással, tussal írták, de a gyűjtő kiléte egyelőre ismeretlen.

3. 1973-ban Ronkay László és Fábián György egy élettelen, és már enyészetnek indult példányt találtak a Zempléni-hegység „Medve-kas” elnevezésű részén. A szárny alapján az állat jól beazonosíthatóan óriás medvelepke volt. Ronkay László erről így ír:

„Lemásztunk a nagy keleti letörésen - akkortájt egy csodás bükkös volt ott - a völgy aljáig és északnak indultunk, a szénégetők szállása felé. A házikó közelében találtuk a szárnyat, de már nem emlékszem, hogy a háztól délre vagy északra.”

4. AZempléni-hegységből származó, ez idő szerint ismert legutolsó adat Szerényi Gáborhoz fűződik, aki lelkes természetkutatóként minden évben eltölt valamennyi időt növendékeivel Telkibányán. Ő a ’90-es évek elején egy nappali kirándulás alkalmával talált nőstény imágót, melyet le is fényképezett. Az eset körülményiről a következőket mondta:

„A fotózás helyszíne a Cserenkő-patak mellett volt, a Nagy-Solymos hegy lábánál, közvetlenül a széles szekérút mellett. Ma ott megy a sárga turistajelzés Telkibányáról Rostallóra. Egy kopott nőstény volt, ez a fotón is látszik, de később, mint említettem már, a dobozomban ennek ellenére még lepetézett.”

5. Ronkay László szóbeli közlése alapján az óriás medvelepkét a Nagymilicen is gyűjtötték, de jelen idő szerint sem a gyűjtők kiléte, sem pedig a megfigyelések időpontja nem ismert.

6. Fábián György maga is fogta az óriás medvelepke egy példányát Telkibánya környékén a ’60-as években, a preparált imágó jelenleg az Újpesti Lepkemúzeum anyagában van.

Ugyancsak rendelkezünk egy hitelesnek minősíthető adattal az Aggteleki-karsztról, ahol Bálint Zsolt Szögliget fölött a Ménes-völgyben talált egy Pericallia matronula hernyót szintén a ’90-es évek elején. Az állatot elrakta, ám az később sajnos még a bábozódást megelőzően elpusztult. Ez a megfigyelés annyira nem is meglepő, hiszen a Ménes-völgy hűvös élőhelyi viszonyai ideálisak lehetnek az óriás medvelepke számára, másrészt pedig nem messze innen a Gömör-Tornai-karszt szlovák oldalán a Szádelői-völgyben a faj bizonyítottan előfordul.

Fentieken kívül vannak még bizonytalannak minősíthető vagy kétséges adatok is. Az egyik ezek közül az óriás medvelepke Budapest környéki előfordulására vonatkozik. Kovács Sándor Tibor ezzel kapcsolatban a következőket írta magánlevelében:

„Török Ferencet személyesen ismertem, és igazolom, hogy valóban volt példánya. Erről van két információm. Az egyik, hogy az egyetlen példányát állítólag Pestszentlőrincen a Villamos vonalánál, egy főúti lámpánál, röptében fogta, amint egy pillanatra leszállt az úttestre. Akkor még nem is tudta,  mekkora kincset fogott, csak Kovács Lajos bácsi adta tudtára. A másik, hogy Feri valóban sokat gyűjtött Telkibányán. De, hogy ez az állat onnan származna, arról nincs tudomásom.”

Ugyancsak ismertek olyan információk, melyek szerint a fajt egykor Szombathely környékén, valamint az Őrségben is megfigyelték. Régi őrségi előfordulása figyelemre méltó lehetőség és könnyen elképzelhető, de bizonyítópéldányokról egyelőre sem sikerült adatokat szereznem.

Az óriás medvelepke kutatottsága, szakirodalmi és gyűjteményi adatai (hazai vagy kárpát-medencei példányok alapján):

A faj hazai élőhelyeinek feltérképezésére mindezidáig nem folytak kutatások, sem helyi, sem országos szinten, így az ANPI működési területén 2010-ben végrehajtott lámpázások minősülnek az első ilyen jellegű, célzott vizsgálatnak. A kutatások elmaradása, valamint a rendelkezésre álló adatok csekély száma valószínűleg azzal is összefügg, hogy – mint már említettem - a faj kutatása roppant nehézkes. Részben azért, mert egyedszáma alacsony és a kétéves fejlődési ciklus miatt rendkívül ingadozó, részben pedig azért, mert az élőhelyek felszereléssel való megközelítése sok esetben akadályokba ütközik.

A lepkéről több magyar nyelvű könyv is közöl képeket, így például Abafi-Aigner Lajos 1907-ben megjelent„Magyarország lepkéi” címűmunkájában színes kép szerepel, de ezen kívül a Vojnits András és munkatársai által írt „Medvelepkék, szenderek és szövőlepkék” című könyvben is található fekete-fehér ábra. Fentieken kívül a fajt egyéb határozókönyvek is bemutatják.

A Magyarországról, illetve a Kárpát-medencéből származó adatok az alábbiak:

A Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában:

Magángyűjteményekben:

A Pericallia matronula hazai gyűjteményi adatainak összefoglaló táblázata:

[SUM SZABOLCS (ANPI kutatási jelentés), 2010.]