Oxytripia orbiculosa

Az imágó elülső szárnyai sötétbarna színűek, rajta a keresztvonalak rózsaszínnel rajzoltak, akárcsak a szárnycsúcs. A körfolt kék, míg a vesefolt rózsaszín mintázatként van jelen. A hátulsó szárny rózsaszínes alapsínű, melyen a külső szegélytér fekete sávként jelentkezik, a holdfolt látható. A potroh gyűrűzött mintázatú.

Hazai faunánk talán leghíresebb lepkéje (szépirodalmi művel és megannyi terepi beszámoló, leírás témája), melyet Magyarországon közel 100 éve nem észlelt bizonyíthatóan senki. A 60-as években vélték látni a Mátra déli részén nappal, de az állat gyors röpte a biztos határozást nem tette lehetővé. Továbbá a 90-es évek elején a Kiskunságban fogták meg a faj 1 példányát (szintén nappal szeptember végén), amit rövid szemrevételezés után szabadon engedtek. Mivel e példányról nem készült fotó valamint a példányt sem tartották meg bizonyító példánynak, ezért nem csak a faj jelenléte nem bizonyítható így a területről, de így továbbra is a kihalt fajok között tartjuk nyilván.

Erről a titokzatos lepkéről az  alábbiakat  szeretnénk kiemelni Schmidt Antal 1912.-ben megjelent  "„Az oxytrypia orbiculosa Esp. Fejlődési viszonyai"” című munkájából.

Frivaldszky Imre az Oxytripia orbiculosa lepkét Körjegyű  Ardócz-nak nevezte el, termőhelyeiként Szeged és Budapest környékét említi. Frivaldszky megemlíti, hogy „ a második példányt 1847-ben egy Merkl nevű tanító fogta a Városligetben (!!!). További adatok Schmidt Antal munkájából. Hosszú szünet után 1861-ben Anker Rudolfnak és bátyjának  Anker Lajosnak sikerült több példányát megfognia a budai Kamara-erdőben, a következő években szintén az Anker testvérek nevéhez fűződik a faj megtalálása a Sas-hegyen és Óbudán. Később (1876) Langert József a budai hegyek több pontján míg Gabrieli György a pesti oldalon, Újpest környékén akad a fajra. 1893-ig szünet áll be, ám ekkor Tomala Nándor gyűjt néhány példányt a budai hegyekben, majd a rákövetkező években Uhl Károly ismét a pesti oldalon találkozik a fajjal a Rákoson, az úgynevezett régi lóversenytéren.

A szerző 1909-ben találkozik első ízben az Oxytripia orbiculosa példányaival, megragadja a lehetőséget a faj részletesebb vizsgálatára, ehhez segítséget nyújt neki a Magyar Természettudományi Múzeum, így születik meg ez az igen fontos publikáció. Schmidt Antal a faj megritkulását valamint a hosszabb eltűnését az ismert élőhelyekről az intenzív  gyűjtéssel hozza párhuzamba, rámutat arra, hogy a faj nagy számban való gyűjtése után voltak tapasztalhatók a hosszabb észlelési szünetek. Ezért ő már nem nevezi meg pontosan az általa vizsgált élőhely helyét, csak annyi ír „ …egy Budapest határában fekvő kis erdei tisztáson…”.

Frivaldszky munkájából megállapítható, hogy az  Oxytripia orbiculosa mint a síkságon mint a hegyvidéken megtalálható volt. Tápnövénye a nevelési kísérletek szerint az Iris. Az Iris pumila, Iris variegata a Budai-hegyvidéken még most is gyakori, telepeket alkotó növény amiknek a helyét a sík felé haladva fokozatosan az Iris arenaria veszi át. Mindhárom növény tápnövénye az említett fajnak. A faj mind nőstény, mind hím egyedei jó repülők, így hazánkban nem elképzelhetetlen a faj jelenléte. Keresési időpont szeptember közepétől október közepéig tart, olyan területeken, ahol tápnövénye nagy számban megtalálható. A lepke napsütéses időben a talaj felett 1-3 méter magasságban, igen gyorsan repül.

2004 október elején ragyogóan napos, kiváló időben, nappali terepbejárás során Sum Szabolcs észlelte a faj példányát két alkalommal egy kiskunsági biotópban (ahol egyébként ezrével található az iris pumilla). Mivel azonban az egyedet nem sikerült megfogni, ezért egyelőre ez a megigyelés sem tekinthető hitelt érdemlőnek.