Franciaországtól a Balkán-félszigeten át Kis-Ázsiáig, majd a Kaukázus vidékétől Dél-Szibéria és Mongólia hegyvidékéig. Testvérfajai az Ibériai-félszigeten L. miegii) és az Alpokban(L. montana) élnek. Ezeket egyes szerzők csak a virgaureae alfajainak tekintik. Azelülső szárny felső szegélyének hossza 17-20 mm. A hím alapszíne felül aranyosan csillogó piros, mindkét szárnyon keskeny, fekete szegéllyel. Az elülső szárnyon nincs sejtvégi folt. A hátulsó szárnyon apró szegélytéri foltok láthatók, a belső szegély enyhén csipkés. Elülső szárnyának fonákja meleg narancssárga, a hátulsó barnás árnyalatú narancssárga, fehér foltok sorávala középtérben. A nőstény valamivel kisebb, elülső szárnyának alapszíne mélyebb aranyos-sárga, fekete szegélye széles, mindkét szárnyán fekete foltokkal. A hátulsó szárny töve fekete. A nőstény fekete rajzolata rendkívül változékony, vannak egészen világos és egészen sötét példányok is. Az irodalombanemlített spp. pyronitens a macedóniai ssp. balcanicola szinonimjának bizonyult, amely tulajdonképpen nem más, mint a törzsalak déli formája, ezért ez is szinonimnak tekinthető. Egy nemzedéke repül júniustól augusztusig, egyes helyeken egészen szeptember közepéig. Élőhelye: páras, meleg domb- és hegyvidéki erdei utak, tisztások, bozótosok, különösenszedresek. Eső után sokszor több tucat példány is sütkérezik egy-egy bokron. A hímek jóval előbb jelennek meg, mint a nőstények, amelyek különösen hosszú eletűek. Röptük gyors, de nem kitartó, hamar megülnek. Előszeretettel táplálkoznak szedren (Rubus spp.), margarétán és közönséges aranyvesszőn (Solidago virga-aurea). A hernyó tápnövényei lóromfajok, elsősorban a mezei sóska (Rumex acetosa). A Carpaticum területén hegy és dombvidéken mindenütt. Havasokban az erdőhatárig hatol. A Pannonicumban is elterjedt, de síkvidéken igen ritka, itt előfordulási helyei kizárólag nedves területeken vannak (Kis-Balaton, Gemenc). Hazánkban még általánosan gyakori, de például Budapest környékén sok korábbi élőhelyéről eltűnt (János-hegy, Hármashatár-hegy). Nagy egyedszámú kolóniái tenyésznek Magyarországon az Északi-középhegységben (Börzsöny, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység) és a Kárpátokban is gyakori. A faj elsősorban a széles erdei utakat és a hirtelen kinyíló erdei réteket, tisztásokat (pl. be. füvesedett farakodó-helyek) kedveli, ahol mind a hernyók, mind az imágók tápnövénye bőven zöldell. A Budai-hegységből valószínűleg azért tűnt el, mell klasszikus élőhelyein az erdei utak fölöttzárult a lomb, a szeder és az arany vessző kipusztult. Ezért hegyvidéken az erdészeti feltáró-utakat kísérő szedreseket helyenként célszerű meghagyni a faj védelmének érdekében.