Szaggatott elterjedésű sztyepreliktum-faj, amely a Kárpát-medencében éri el elterjedésének nyugati határát. Hazánkon kívül előfordul Ausztriában, Bulgáriában, Ukrajnában, és Oroszország európai részének dél-keleti részén. Biztos élőhelyei hazánkban a Budai-hegységben az Érd-Tétényi-fennsíkon, a Velencei-hegységben, a Gerecsében és a Vértesben találhatók, ugyanakkor az Északi-Középhegységből (Mátra), és a Bakonyból is vannak adatai.
Hernyója a szakirodalmi adatok szerint cickafark fajokon fejlődik, elsősorban a közönséges cickafarkon (Achillea millefolium) él. Az edafikusan fátlan száraz gyepekben fordul elő, elsősorban dolomiton, helyenként édesvízi mészkövön kialakult zárt sziklagyepekben, puszatfüves lejtőkön, puszatgyepekben. Egyetlen nemzedéke késő ősszel, időjárástól függően október végétől december elejéig repül. A hímek nappal aktívak.
A fajra jellemző az erős ivari kétalakúság. A hím szárnyfesztávolsága 25-30 mm, nősténye szárnyatlan. A hím szárnyai - karcsú testéhez viszonyítva - nagyok, szélesek. Elülső szárnya fényes barnásszürke, a sejtvégi folt helyén változó méretű, szétfolyó halvány árnyékfolt figyelhető meg. Hátulsó szárnya világosabb, a barna árnyalat rajta kevésbé erős. Szárnyatlan nősténye egyöntetű halványszürke, potrohának háti részén középen fekete foltsor húzódik. A hímek a keresztvonalak hiánya és a szétfolyó árnyékfolt alapján könnyen felismerhetők.
Az Alsó-Ausztriában, Magyarországon és a Szovjetunió európai felének déli részén elterjedt faj magyarországi populációi megegyeznek a törzsalakkal. Hazánkban eddig csak a Középhegység nyugati részének néhány pontján gyűjtötték, ritka. Egyetlen nemzedéke késő ősszel, október végétől december elejéig repül; az imágókat leginkább napfényes, szélcsendes novemberi délelőttönként láthatjuk. Hernyója hengeres, zöldesszürke, hosszanti sávjai világosak, feje hússzínű. Cickafarkon él. Pete vagy egészen apró hernyóalakban telel át. Bábja fényes feketésbarna. A nőstény bábján feltűnő a szárnykezdemények hiánya. [Vojnits,1980]