Glaucopsyche alexis

A Pireneusok láncolatától nyugat felé szinte egész Európában megtalálható, és az orosz sztyeppvidéken át a Tien-san vonula­tának nyugati lábáig hatol. Ebben a régióban különböző rokonfajokkal együttfor­dul elő (például G. laetifica, G. charybdis és G. argali). Szibériában az egészen Japánig elterjedt G. lycormas váltja fel. Délen a levantei térségig hatol, ikerfajá­val, a G. aeruginosával együttrepül Kurdisztánban. Észak-Afrikában is él egy testvérfaja, a G. melanopomaster, amelynek nőstényei teljesen kékek.Az elülső szárny felső szegélyének hossza 13-18 mm. A hím szárnyainak felszíne ragyogó liláskék, fekete szegéllyel. A nőstény egyszínű barna, a tőterén ritkán díszlik kék behintés. Elülső szárnyának fonákján a foltok nagyok, a hátulsón kicsik, olykor el is tűnnek. Az elülsőn rendszerint a legfelső folt a legkisebb, míg a legalsó a legnagyobb. A hátulsó szárny fo­nákját a középtérig terjedő, ragyogó zöldeskék behintés díszíti. A fonák foltjainak nagysága és a hátulsó szárny kék behintésének kiterjedtsége változó. Egyetlen nemzedéke repül májustól (olykor már ápri­lis végétől) július közepéig. Élőhelye: üde rétek, legelők, karszt-bokorerdők tisztá­sai, hegyi kaszálók, de előfordul lucernatáblákban is. Mérsékelten mészked­velő, mészszegény homoki gyepekben vagy savanyú talajon nem fordul elő. Erőteljesen, sebesen repül, szívesen tartózkodik bokrok tetején, magasabb fűcsomók végén. A hím a tisztások között csapongva keresi a rendszerint sű­rű növényzetben üldögélő, csak ritkán szárnyra kapó nőstényt. A hímek sok­szor együtt szívogatnak, nedves földre telepedve. Általában lila virágú, kö­zépmagas növények nektárját szívogatják (Cirsium, Vicia). A nőstény a her­nyó tápnövényére petézik, amely az alábbiak közül kerül ki: takarmánylu­cerna (Medicago sativa), baltacímfajok (Onobrychis spp.) és zanótfajok (Cy­tisus spp.), vagy esetleg dudafürt (Colutea arborescens). Hernyóját han­gyák őrzik, elsősorbanFormica fajok és a Camponotus aethiops. A Kárpát-medencében mindenütt előfordul, a síkvidékektől a hegyvidékekig. A századforduló táján - és később is - gyakori. Szabó Ric­hárd munkájában 1922. évi tömeges megjelenéséről, majd a lepkék hirtelen eltűnéséről tudósít. Jelenleg mindenütt megtalálható. Magyar elnevezését a faj régebben használatos tudományos nevéről kapta: Cyllarus - görög mondabeli kentaur volt.