Dioszeghyana schmidti

A Kárpát-medencén kívül csak törökországi előfordulása ismert; a kis-ázsiai példányok önálló földrajzi alfajhoz tartoznak (ssp. pinkeri HREBLAY, 1993), vöröses illetve rózsaszínes árnyalatú halványbarna alapszínükkel, kevésbé éles rajzolatukkal és a hímivarszerv bizonyos jellegeivel térnek el a kárpát-medencei nominotipikus alfajtól. Magyarországon a síkvidék és a középhegység déli lejtői meleg, tatárjuharos tölgyeseiben honos, igen lokális és egyedszáma is rendszerint alacsony. A mesterséges fény és a csalétek is vonzza. Egynemzedékes faj, április közepétől május végéig repül. A hernyó halvány sárgászöld, a szelvények hátoldalán jellegzetes, nagy, vörhenyes vagy téglavörös foltokkal. Bábként telel. Tápnövényei a szakirodalom szerint juharfélék, elsősorban az Acer tataricum. Az elmúlt években végzett kutatások azonban bebizonyították, hogy valószínűleg nem a tatárjuhar a tápnövénye (vagy nem kizárólag), mert más típusú tölgyesekben is előkerült. Jelenleg valószínűbbnek tűnik, hogy elterjedése sokkal inkább a csertölgyhöz (Quercus cerris) kötődik. Napjainkra igen sok lelőhelye vált ismertté, s ennek alapján elmondható, hogy a magyar tavaszi-fésűsbagoly nem csak a Középhegységben, de az Alföld több pontján is számos biotópban előfordul és koránt sem olyan ritka, mint azt régebben gondolták, sőt, egyedszáma néhol igen magas is lehet.Típuslelőhely: Románia, Bánát: Borosjenő. [Ronkay&Ronkay, 2005]

Az elülső szárny kifejezetten rövid és széles; egyszínű, sötét okkerbarna, igen finom okkersárga behintéssel. Körfoltja nagy és kerek, világos keretű. A vesefolt nagy, vékonyan körülrajzolt, kitöltése megegyezik az alapszínnel. Az elülső szárny külső hullámvonala többé-kevésbe folytonos elmosódott világos vonal. A hátulsó szárny sötétszürke, erős, sötétebb színű szegéllyel. A hátulsó szárnyon a holdfolt csak nagyon gyengén látható. A fej- és torszőrzet egyöntetű, az alapszínnel megegyező.