Dichagyris candelisequa

Nyugat-Európától Kis- és Közép-Ázsián át Kínai-Turkesztánig és a Himalája nyugati láncaiig (Kasmír, Ladakh) elterjedt fajt Magyarországon csak Budapest környékén (Csiki-hegyek, Fóti Somlyó és a Pilis-hegység néhány pontja), az Aggteleki-karszton és a Szársomlyón gyűjtötték. A hazai példányok fényesebb ezüstösszürke alapszínükkel térnek el a barnásabb nevezéktani törzsalaktól, de alfaji szintű megkülönböztetésük - a faj jelentős variabilitása miatt - nem tűnik indokoltnak. A mesterséges fény erősen vonzza, a csalétek iránt közömbös, de viráglátogató példányait többször sikerült megfigyelni. Egyetlen nemzedéke általában június végétől augusztus végéig repül. Hernyóként telel, júniusban bábozódik. Hernyója szürkésbarna, sok finom sötét elemmel, melyekből egy közép- és egy oldalvonal rajzolódik ki árnyékszerűen. Minden szelvényen négy tűhegynyi fekete folt található. Nyakpajzsa fénylő sárgásbarna, feje lapos, világosbarna. Tápnövényei különböző fészkesvirágzatúak (Compositae), irodalmi adatok leggyakrabban a Jurinea mollis-t emiitik. (= sagittifera HÜBNER, 1827; cyrnos SCHAWERDA, 1928; piemonticola SCHWINGENSCHUSS, 1954; zapateri SCHWINGENSCHUSS, 1962). Típuslelőhely: Ausztria, Bécs környéke. [Ronkay&Ronkay, 2005]

Az elülső szárny keskeny, igen hosszú; alapszíne fénylő, világos hamuszürke vagy ezüstszürke, változó erősségű barnás behintéssel. A Tővonal hosszú, fekete, gyakran a csapfoltot is kitölti. A kör- és vesefolt az alapszínnel megegyező kitöltésű, vékony vonallal körülrajzolt, a foltok közötti tér sötétebb, barnászürke. A hosszanti erek finoman feketésszürkével fedettek. A sejt alsó ere a körfolttól indulóan a hullámvonalig éles fekete vonásként jelentkezik. A keresztvonalak tompák, barnásszürkék, a hullámvonal halvány. A rojt szürkésbarna, szabályosan foltozottak. A hátulsó szárny fénylő selyemfehér, a nősténynél az erek sötéttel fedettek. A holdfolt nem látható.