Diachrysia nadeja

Leginkább folyóvizek mentén, nem túl hűvös mikroklímájú, nedves, dúsnövényzetű biotópokból (bozótosokból) ismert faj. Jelenlegi információink szerint Közép-Európában csak Magyarországról ismert. Előfordul ezen kívül még Ázsiában is (Oroszország - Amúr-vidék, valamint Japán). Nagyon ritka, a számára megfelelő élőhelyeken is csak egyesével látható. Hazánkban a Duna menti területekről, elsősorban a Duna-Dráva Nemzeti Parkból ismert (például: Béda-Karapancsa tájvédelmi körzet, Gemenc, Kölked, Barcs, stb.).

Dr. Varga Zoltán dolgozatában [DIACHRYSIA NADEJA (OBERTHUR, 1880) — A HAZAI FAUNA ÚJ TAGJA (LEPIDOPTERA, NOCTUIDAE), 1981] így ír a fajról:

OBERTHUR, az ismert francia lepidopterológus által 1880-ban, Aszkold szigetén (Vlagyivosztoktól KDK-re) gyűjtött (leg. Jankowski) hím példány alapján leirt faj (Études, V. 84, Pl. III., fig. 10) a sokáig félreismert állatok közé tartozik. Ebben döntő része volt STAUDINGER (1892, 1901) téves felfogásának, aki LEECH (1887) és GRAESER (1888-89) helyes értékelésével szemben a nadeja-t "varietas"-szá fokozza le; megjegyezve: "... én csak a chrysitis kis formájának tudom a nadeja-t tekinteni; talán annak egy kicsiny második generációja" (STAUDINGER 1892, Mém. Roman. VI: 540). Bár WARREN (1913, in SEITZ III.) ezt a véleményt már helyesbíti, két és félsoros, lakonikus szövegében csupán az Amur-vidéket és Japánt jelöli meg a nadeja elterjedéseként. A további - főleg az orosz nyelvű irodalomban napvilágot látott - elterjedési adatok sem váltak általánosan ismertté. Jellemző, hogy PORTJAGIN (1919) Tomszk környékére vonatkozó adatát VNUKOVSZKIJ (1927) még "helyesbíti" ("Ph. chrysitis L. ab. juncta TUTT."), de KRULIKOVSZKIJ (1924) már Vjatkat és Kazanyt is említi, mint európai lelőhelyeket, sőt, PILIPJEV (1927) elsőként írja le és ábrázolja - helyesen - a chrysitis és a nadeja közötti jelentős genitália-különbségeket ( "... a valvák a nadeja-nál distalisan lekerekítettek, nem hegybe futnak, mint a chrysitis-nél, alsó szegélyükön be-öblösödőek. A harpe sokkal erősebben fejlett. A fultura inferior, amely a nadeja-nál jól fejlett, a chrysitis-nél egyáltalán nem alakult ki."). Mindezeket az adatokat először KOSTROWICKI (1961) szintetizálja, aki megerősíti, hogy a nadeja, amellett, hogy Kelet-Ázsiában (Amur- és Usszuri-vidék, Japán, Korea, Kurili-szigetek, Mandzsúria, Kina központi része) széles körben elterjedt, megvan az Altáj vidéken is, Európában pedig Kelet-Oroszországban (Vjatka, Kazany) és Besszarábiában (Kisinyov és Bularda). MLADINOV (1975) egy erdészeti fénycsapda anyagában (Zutica, Ivanic Grad mellett, Horvátország északkeleti része) találta meg a nadeja-t, majd POPESCU-GORJ (1977) említi "európai másodikként” romániai előfordulását (nyilvánvalóan nem ismerve MLADINOV két évvel korábbi cikkét); egész sor előfordulási adatát idézve (l. a későbbiekben) és jó rajzokon mutatva be mindkét ivar genitália-különbségeit.

Ezek után nem sokáig váratott magára a nadeja hazai előfordulásának megállapítása sem. Először 1977 augusztusában, 16-22. között, Darány, Kuti-őrháznál gyűjtött (vö. UHERKOVICH 1978) nagyobb mennyiségű anyag preparálása során figyeltem fel egy kistermetű, "chrysitis-szerü" állatra, amelyben a Diachrysia nadeja OBTH.-t véltem felismerni. A következő évben - Uherkovich Ákos dél-dunántúli gyűjtéseinek anyagát átvizsgálva - újabb három példányra bukkantam rá, a következő lelőhelyekről: Sellye, Füzes-erdő, 1970. VI. 3., 1 hím, Eelsőszentmárton, 1974. VI. 5. 1 hím, Fonyódliget, 1975. VIII. 17., 1 nőstény. Végül 1980. augusztus 19-én egy újabb hímet sikerült gyűjtenem Darányban, a Kuti-őrház közelében, hordozható Honda-generátor segítségével végzett lámpázásaim során. A Természettudományi Múzeum anyagának átnézése sem maradt eredménytelen, noha újabb hazai nadeja-t már nem sikerült benne találnom. Kitűnt viszont, hogy a nadejá-t - jóval a rá vonatkozó irodalmi közlések előtt - már Lipthay megfogta Lovrinban (40 km-re északkeletre Temesvártól), sőt a Becejen (Óbecse) működő növényvédelmi fénycsapda anyagában is megtalálta Ronkay László.

Mivel a hazai, a romániai (Duna-delta, Bukarest és Pitepti környéke, Bánát) és a jugoszláviai (Vajdaság, Észak-Horvátország) előfordulási adatok szinte azonos földrajzi szélességen fekszenek, ezért várható, hogy a köztes területekről (pl. legkézenfekvőbben a Duna-völgy és a Duna-Tisza-köze. déli részéről) is előkerülhet még a nadeja. Az eddigi adatok alapján úgy látszik, hogy ugyanúgy két nemzedékű faj, mint a chrysitis, de generációi valamivel később jelennek meg: az első nemzedékre vonatkozó adatok VI. 2. és VII. 11. közé, a másodikra vonatkozóak pedig VIII. 13. és IX. 6. közé esnek, a romániai és jugoszláviai adatokat is figyelembe véve. (Megjegyzendő, hogy generációszáma a Távol-Keleten változónak látszik: Koreában és Japánban két nemzedékű, a Kurili-szigeteken azonban valószínűleg csak egy, mivel csak július-augusztusi adatok ismeretesek.) A faj életmódjáról gyakorlatilag semmit sem tudunk, fejlődési alakjairól az irodalom mélyen hallgat. Néhány gyűjtőhelyének ismeretében nedvességigényes fajnak vélem; s ezt erősíti meg általános elterjedése is, amely leginkább a déli-kontinentális lápréti faunakomponensekéhez (pl. Eucarta amethystina HBN., E. virgo TR., Athetis lepigone MOSCHL., Diachrysia zosimi HBN.), illetve a szintén déli kontinentális lomberdei fajokéhoz (Neptis sappho PÁLL., Leptidea morsei EENT.) hasonló.

Mint ahogyan D. zosimi-val kapcsolatban felvetődött az a kérdés, vajon terjed-e; ugyanez kérdezhető az újabban sűrűsödő adatok alapján a D. nadeja-ról is. Definitív választ nehéz adni, különösen kockázatos a faj életviszonyai ismeretének híján. Mivel adataink már a 30-as évekből is vannak (Pitesti, Lovrin), ezért ha volt is újabb keletű terjeszkedés, ez semmiképpen sem lehetett nagymértékű. A korábbihoz képest viszont gyakoribbá válhatott a faj, mint ahogy ezt az utóbbi két évtizedben számos hasonló elterjedésű lepkénél láthattuk (Eucarta amethystina HBN., E. virgo TR., Hyssia cavernosa gozmanyi KOVÁCS, Diachrysia zosimi HBN.). Mivel még elképzelni is nehéz, hány begyűjtött és el nem tett példány kerülte el a gyűjtők figyelmét, a "közönséges" chrysitis-hez való nagyfokú hasonlósága miatt, ezért minden ilyen következtetés roppant kockázatos [VARGA, 1981].