A sporadikus elterjedésű fajt Magyarországról írták le, eddig csak a Kárpát-medencéből, a Balkán néhány pontjáról (a volt Jugoszlávia utódállamai, Délnyugat-Bulgária, Görögország), Dél-Tirolból és Franciaországból, valamint a Déli-Urai környéki sztyeppterületekről mutatták ki. Kifejezetten melegkedvelő állat, Magyarországon csak a Villányi-hegységből és a Mecsek néhány sziklalejtőjéről ismeretes. Az adatok döntő többsége a hernyók gyűjtéséből származik, a lepkéket a mesterséges fény csak kevéssé vonzza. Egyetlen nemzedéke hazai adatok szerint júliusban repül, a dél-tiroli példányok nagy részét szeptember elején gyűjtötték. A hernyó a C. absinthii LINNAEUS hernyójához igen hasonló, de élénkebb zöld, és ferde oldalcsíkjai élesebbek, fehérebbek. A hernyók igen későn, rendszerint október végén-november elején érik el teljes kifejlettségüket és vonulnak el bábozódni; bábként telelnek, a báb rendszerint több évig is elfekszik. Tápnövénye Magyarországon kizárólag az Artemisia alba saxatile. Típuslelőhely: Magyarország, Pécs környéke. [Ronkay&Ronkay, 2005]
Az imágó elülső szárnyának középtere erősen sötét (gyakran feketés), a külső szöglet sötét sávja igen rövid vagy hiányzik. A gallér alsó harmada barnásszürke, fekete vonal választja el a felső résztől. A válltakarók világosszürkék, a torközép sötétebb, a torpamacs kétcsúcsú, feketés végű. A potroh fehéresszürke. Az elülső szárny fényes szürkésfehér, a keresztvonalak kettősek, világos kitöltésűek. A belső keresztvonal zegzugos, a külső ívelt, gyengén hullámos. Az árnyékvonal sötét és erőteljes. A körfolt és a vesefolt barnás árnyalatú, sötét magvúak, színben élesen elválnak a környezetüktől. A tővonal erőteljes, fekete, a szárny külső harmadában az erek sötétek, a rojt szürke. A hátulsó szárny fehér, nőstényeknél az erek szürkés behintésűek. A holdfolt hiányzik. A fonák fehéres.