Típuslelőhely: Sierra de Alfacar (Spanyolország). Európa délnyugati területeitől kelet felé Olaszországon, a Kárpát-medencén, a Balkán-félszigeten és Kis-Ázsián át Afganisztán északi vidékéig honos. Észak-Afrikából valószínűleg kipusztult. Az elülső szárny felső szegélyének hossza 21-28 mm. A hím szárnyainak felszíne élénk aranyossárga, elülső szárnya szélesebb, lekerekített. Sejtvégi foltja kerekded, a fekete szegély szakadozott. A hátulsó szárny „nyolcasa” élénksárga, a tőtér szürke behintése többnyire a belső szegély környékére szorítkozik. A nőstény szárnyainak felszíne sárgásfehér, olyan, mint a hímé. Eléggé változékony faj, rajzolatban, színezetben egyaránt. Ritkák a sárga alapszínű nőstények (f. inversa). Reissinger munkájában a Kárpát-medencéből, illetve a csatlakozó területekről a következő alfajokat írja le: ssp. magyarica (típuslelőhely: Csehtelek, Bihar, Románia),ssp. slavonica (típuslelőhely: Boljevac, Szerbia), ssp. vihorlatensis (típuslelőhely Remetehámor, Vihorlát, Szlovákia). Az alfajok diagnózisa minuciózus bélyegekenalapul. A taxonok revíziójára mindenképpen szükség lenne. A Fauna Hungariae által említett ssp. calida az australis szinonimja. Az australis név viszont fiatalabb,mint az alfacariensis, így ez utóbbi név jut prioritáshoz.Három, egymásba folyó nemzedéke május végétől októberig repül. Száraz, meleg legelők, dolomitsziklagyepek, ligetes karszt-bokorerdők, homokpuszták faja. Élőhelyéhez ragaszkodik, ahol sokkal gyakoribb mint a fakó kéneslepke. Hernyója kizárólag a tarka koronafürt (Coronilla varia) és a patkócím (Hippocrepis comosa) hajtásain táplálkozik. Sík- és dombvidékein sok helyütt gyakori, de szigetszerűen. Az Eucarpaticum hegyvidékén csak meleg, déli lejtőkön, elsősorban mészkövön, nagyon lokálisan található.